Hírek, aktualitások
Német tanulmány a sertések és pulykák Salmonella fertőzöttségéről

Egy német tanulmány szerint a hizlalt sertések és pulykák esetében is gondot okoz a Salmonella. A Német Szövetségi Kockázatbecslési Intézet (BfR) és a német élelmiszerhatóságok által közösen végzett két tanulmány keretében, a németországi hizlalt sertések és pulykák Salmonella fertőzöttségét vizsgálták. Az eredmény: a megvizsgált fogyasztásra szánt pulykák mintegy 10 százalékánál volt kimutatható Salmonella. Ezzel ellentétben a tenyészpulykák viszont Salmonella mentesek voltak. A sertések esetében, megközelítőleg 13 százalékuknál volt pozitív a Salmonella vizsgálat eredménye.

Folytatás...
 
Megalakult a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület

A napokban megalakult testület legfontosabb célja a feketegazdaság és a hamisítás elleni hatékony küzdelem. A testületben hat minisztérium, három hatóság és tíz szakmai, érdekvédelmi szervezet vesz részt. A HENT idei teljes költségvetése 75 millió forint. A konkrétumokról egyelőre kevés részletet tudni, az azonban ismert, hogy a testület egyik fő feladata egy koncentrált és egységes adatbázis létrehozása, illetve egy olyan stratégia megalkotása, amely számos jogterületet érintő javaslatot fogalmaz meg.

Folytatás...
 
Elutasított vanádiumszármazékok
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) elutasító döntést hozott bizonyos vanádiumszármazékok élelmiszerekben és táplálékkiegészítőkben történő biztonságos alkalmazhatóságáról. Ezt azzal indokolták, hogy a veszély nélküli alkalmazás egyértelmű megítéléshez nem áll rendelkezésre elegendő adat.
Folytatás...
 
Új törvény készül az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről

A készülő törvény célja az élelmiszerlánc szereplőire vonatkozó követelmények megfogalmazása és a teljes élelmiszerlánc egységes hatósági felügyeletének megteremtése. Az átfogó jogszabály az élelmiszerlánc minden szereplőjére vonatkozóan meghatározza majd azok jogait és kötelezettségeit és a követendő jogi eljárásokat. A vonatkozó Európai Uniós értelmezéseknek megfelelően a törvénytervezet az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek mellett egyaránt vonatkozik majd az állati takarmányokra is.

Folytatás...
 
Kikelet Hadművelet

Kikelet Hadművelet elnevezéssel tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzési akciósorozat indult február 21-én, csütörtökön. Ennek keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság 2008. március 31-ig kiemelt ellenőrzést végez az élelmiszerek előállítása és forgalmazása terén. Az ellenőrzések tárgya a húsvéti időszakhoz köthető termékek és azok előállítása, forgalmazása.

Folytatás...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

Találatok: 10 - 18 / 38