A vanádium egy ásványi anyag, mely az élelmiszerekben természetes állapotában nyomokban fordul elő. Természetes (autentikus) formában megtalálható például tengeri ételekben, húsokban, tejtermékekben, étkezési olajokban, friss gyümölcsökben és zöldségekben.

Az EFSA egy korábbi, vizsgálata megállapította, hogy a vanádium, mint nyomelem nem tekinthető esszenciálisnak az emberi szervezet számára. Továbbá, hogy a csak természetes vanádiumot tartalmazó élelmiszerek fogyasztása során bevitt napi átlag 10-20 mikrogramm mintegy tizede annak a mennyiségnek, amely bármilyen negatív egészségügyi hatást eredményezne. Ugyanakkor a 2004-es vizsgálat azt is megállapítja, hogy a testépítőknek és atlétáknak szánt táplálékkiegészítőkben megtalálható hozzáadott mennyiségek már összevethetők azokkal, melyek negatív hatásokat produkálhatnak.

A hazai élelmiszerbiztonsági hivatal Brit megfelelője, a Food Standard Agency vitaminokkal és ásványi anyagokkal foglalkozó szakértői testülete már 2003-ban hasonló véleményt alakított ki. Megállapította, hogy a vanádium, túladagolás esetén görcsöket, hasmenést, kimerültség érzést és letargiát is okozhat. Továbbá in vivo kísérletek alapján előrejelezhető, hogy egyaránt károsan érintheti a férfi és a női reprodukciós rendszert, valamint a magzat fejlődését.

Az Európai Bizottság felkérésére az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság most azonban nem a vanádiumról, mint nyomelemről, hanem vanádiumot tartalmazó bizonyos vanádiumszármazékok, élelmiszerekben történő alkalmazhatóságáról adott ki állásfoglalást.

Jelen vizsgálat keretében hat bejelentett vanádiumszármazékot vizsgáltak. Ezek közül hármat a vanádium-citrátot, bis-maltolato-oxo-vanádiumot (BMOV), bis-glicinato-oxo-vanádiumot (BGOV) élelmiszerekben történő alkalmazás céljából jelentették be, míg a vanadil-szulfátot, a vanádium-pentoxidot és az ammónium-vanadátot táplálékkiegészítőkben tervezték alkalmazni.

Az élelmiszerekhez mesterségesen adott vanádiumszármazékokat jellemzően színezékként és színrögzítőként használják. A vizsgálat alá vontak közül a vanadil-szulfátot, azonban az inzulin érzékenység fokozó hatása miatt elsősorban a cukorbetegeknek szánt speciális élelmiszerekben, valamint a testépítőknek készített táplálékkiegészítőkben alkalmazzák.

A vizsgálatok eredményeképpen megállapítást nyert, hogy a vizsgálat alá vont hat vanádiumkomponens szervezetünk szempontjából értékelhető felvehetősége, az ún. biológiai rendelkezésre állása nagyobb, mint a normál táplálékokban található vanádiumé. Ennek értelmében a szóban forgó vanádiumkomponensek valamelyikével dúsított termékek fogyasztása esetén nem zárható ki teljes biztonsággal, hogy a káros egészségügyi hatások elhanyagolhatók.

A vizsgálatot végző élelmiszer adalékanyagok, aromák, technológiai segédanyagok és élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokkal foglalkozó szakértői testület (AFC) állásfoglalása egész pontosan így hangzik. „A vanádium biológiai felvehetőségével kapcsolatosan eddig rendelkezésre álló információ, valamint az NDA szakértői testület álláspontja alapján megállapítható, hogy a szóban forgó hat vanádiumforrás, általános fogyasztásra szánt élelmiszerekben, táplálékkiegészítőkben és bizonyos különleges táplálkozási célú élelmiszerekben történő biztonságos alkalmazhatósága nem állapítható meg.”

A döntés értelmében tehát a szóban forgó hat vanádiumforrást nem fogják felvenni az Európai Unió központi listájára, mely az élelmiszerekben és táplálékkiegészítőkben legálisan alkalmazható vitamin- és ásványi komponenseket tartalmazza. Ugyanakkor azokban a tagországokban ahol e kérdéskörrel kapcsolatban derogációt alkalmaznak, ezeket a komponenseket tartalmazó termékek továbbra is a piacon maradhatnak.